Prosztó gombatermelési módszer
(C) 1997 Copyright Biga cubensis, Atty
A gombatermesztés egyáltalán nem ördöngösség, amit már O.T. Oeric és O.N. Oess könyve óta tudunk. Sajnos azonban ezek az útmutatók sokszor egy kicsit túlzásba viszik a felkészülést. A tény az, hogy az itt ismertetett módszereknél jóval egyszerûbb, olcsóbb megoldás is létezik. Lássuk tehát, hogyan termeszt gombát egy csóró magyar egyetemista.
Természetesen ez mindenkinek a saját felelõssége, hogy vállalja-e az ezzel járó kockázatot. Ha albérletünk van, akkor könnyebb a dolgunk, albérlõtársainknak nem lesz nehéz elmagyarázni a gombatermesztés jelentõségét. Ha fõbérlõ is van, akkor azért legyünk elõvigyázatosabbak. Az otthoni termesztés már sokkal nagyobb kockázattal jár, fõleg a terráriumban való termesztés idõszakában. Ha a családot nem tudtuk meggyõzni (mindenki döntse el, hogy egyáltalán érdemes-e megpróbálni - az esetek nagy részében - NEM), akkor elõvigyázatosan kell eljárni. Ha van testvér, megbízható szövetségesünk lehet. Kollégiumi termesztésrõl még nem hallottam, egyelõre ehhez nincsenek meg a feltételek.
Fontos, hogy a spórák még nem tartalmaznak pszichoaktív hatóanyagot, ezeket gond nélkül magunknál tarthatjuk. A törvény szerint saját használatra termeszthetünk gombát, de csak csekély mennyiséget. A gombánál elég furcsa a szabályozás, hiszen a jelentõs mennyiség meghatározása nem túl világos ebben az esetben, mivel a jelentõs adag defínicó szerint a halálos adag tízszerese, csakhogy a gombánál nincsen halálos adag. (legfeljebb, ha a gyomrod túlterhelõdik, halálra zabálod magad). A lényeg az, hogy azért az egész szoba ne legyen tele gombával, az azért már valószínûleg kimeríti a bûncselekmény fogalmát. A másik nagyon fontos dolog, hogy abban a pillanatban, hogy a gombáidat porítottad, rögtön kábítószert állítottál elõ, ebbõl már komoly gondod lehet. Ha lehetséges, fogyaszd nyersen a gombát, próbáld más módszerekkel tartósítani (pl. mézben tárolás). Egyébként nyersen, bár az íze nem a legjobb (de olvasd el a recepteket), sokkal potensebb, ugyanis a pszilocin még nem kezdett el lebomlani. Ne kereskedj a gombával. Ez egyrészt filozófai dolog is, a gomba szelleme nem nézi jó szemmel az ilyesmit. De ha esetleg teszel is a gomba szellemére (akkor minek termeszted?), akkor is vedd figyelembe, hogy ha nem foglalkozol a kereskedelmével, sokkal nagyobb az esélyed arra, hogy ne keveredj bajba.
Lássuk csak, hogy mit kell beszereznünk a gombatermesztéshez. Alapvetõen szükségünk van egy pár alkalmatosságra a gombaspórák táptalajának tárolásához. Ezekben az edényekben fog kifejlõdni a gombatelep, amibõl majd a drágalátos gombák kifejlõdnek. A doksik általában befõttesüvegeket ajánl, amelyeket, ha nincsenek otthon, sajnos meg kell vásárolni. Ezzel szemben a célra tökéletesen megfelelnek az üvegpoharak, ami viszont biztos, hogy van otthon, és édesanyánk és nagymamánk sem veszi észre, ha egy pár eltûnt a készletbõl. Tehát a poharak megvannak.
Kell ezenkívül alufólia egy kevéske, cellux, befõttesgumi majd a poharak lezárásához. Keményebb dió a táptalaj összeállítása, ami viszont nagyon fontos a telep kifejlõdéséhez. A táptalaj alapvetõ komponsei a vermikulit, ami a nedvesség fenntartásához kell és a rizsliszt, ami a tápanyagot biztosítja. A vermikulit beszerzése nehézséget okozhat, bár több spórát árusító külföldi cégtõl megrendelhetõ nem túl drágán, alkalmazhatunk helyette prosztóbb anyagot is. Ez lehet pl. napraforgószál bele vagy bozdabél. Ezek is kitûnõen megõrzik a nedvességet. A napraforgószár belét vagy a bodzabelet össze kell töri kis darabokra és ki kell szárítani. A rizsliszt beszerzése nem okozhat különösebb gondot, használhatunk a spájzból elcsent rizst is, de jobb, ha bioboltból veszünk egy kilót. Ez abszolút nem nagy pénz a vegyszermentességhez. Ezt a rizst meg kell darálnunk otthon, pl. kávédarálóval, csak utána gondosan tisztítsuk meg, nehogy magyarázkodni kelljen a családnak a bennemaradt rizsliszt miatt. 2 egység kiszárított bélhez kell keverni 1 egységnyi rizslisztet. Öntsünk a végén az egészhez 1 egységnyi vizet. Az egységet számítsuk ki aszerint, hogy az egész keverék majdnem egy pohárnyi legyen. Azért csak majdnem, mert a pohár tetejére mindenképpen kell terítenünk egy kevéske bélréteget. Ez a réteg fogja a táptalajt a szennyezõdésektõl megvédeni. (vagy nem fogja). A doksik igen melegen ajánlják a desztillált víz használatát, de azért ez túlzás, a csapvíz is megteszi. Ha akarjuk, esetleg azt is forralhatjuk (utána szobahõmérsékletre hûtsük le), de nem muszáj. A csapvíz nem tartalmaz túl sok baktériumot, legfeljebb egy kis klórt, de a Stropharia Cubensis egészen jól viseli.
Töltsük fel a poharakat a keverékkel és tegyük a tetejére az elébb leírt réteget. Ilyenkor még nem túl fontos a sterilitás, hiszen az egés poharat ezután úgyis sterilizáljuk. A poharak tetejére tegyünk alufóliát, úgy, hogy egy kicsi lelógjon a pohár oldalára, hogy rögzíteni tudjuk. A rögzítést jó, ha befõttesgumival és cellux-al is elvégezzük, mert a sterilizáláskor a víz és gõz hatására a gumi elszakadhat. Ha ez megvan, vegyünk egy jó nagy fazekat édesanyánk konyhájából, amibe az összes pohár belefér. Ha nincs ilyen, akkor több fazékra lesz szükség. Lehetõleg a mûveletet akkor végezzük, amikor nincs otthon senki, hogy a kellemetlen kérdezõsködéseket elkerüljük. A fazék aljára tegyünk egy rongyot, hogy a poharak ne pattanjanak el a túl nagy hõ hatására a fazék aljával való érintkezéskor. A rongyra tegyük rá a poharakat és töltsük fel a fazekat, úgy hogy a víz a poharak feléig érjen. Forraljuk fel a vizet és egy óráig hagyjuk forrni, de ne túl nagy lángon. Ez azért kell, hogy túlzottan ne fröcsögjön a víz, szóval víz ne kerüljön a poharakba.
Hagyjuk lassan kihûlni szobahõmérsékletre a poharakat, majd vegyük ki õket a fazékból. Most már készen állunk a spórák beoltására. Ha nincs spóránk, akkor emeljük fel az egészet és engedjük el a kuka felett, és menjünk el ideggyógyászhoz.
Spórát sok helyrõl rendelhetünk, de legcélszerûbb valamelyik holland vagy osztrák cégtõl rendelni, mert itt a legkisebb a postaköltség. Természetesen ne bútorgyártó cégtõl rendeljünk spórát, hanem a következõ címekrõl:
A spóra rendszerint diszkrét csomagolásban, egy fecskendõben érkezik. A fecskendõ tartalmazza azt az oldatot, amelyekben a spórák vannak. Amíg a beoltást el nem kezdjük, tegyük a fecskendõt sötét és hideg helyre, legcélszerûbb a fecskendõt visszatenni a csomagba és úgy ahogy van, betenni a hûtõszekrénybe. Ha bármi gáz van (rendõrség), akkor nincs gáz, mert a spóra birtoklása nem minõsül bûncselekménynek, mert a spóra nem tartalmaz pszichoaktív hatóanyagot. Persze ettõl még lefoglalhatják, mert hiába mondod, hogy csak meginni akartad, úgysem hiszik el. A spóra kb. 2000-2500 Ft körül van, ami nem igazán nagy összeg ahhoz képest, hogy mennyibe kerül a gomba grammja a feketepiacon.
Fontos!
Prosztó módszerünkhöz igen ellenálló gombafajt kell választanunk. Szerencsére a holland cégek általában a Stropharia cubensist árulják, amely az egyik legellenállób fajta. Nem túl érzékeny a fertõzésekre és viszonylag jó a pszichoaktívanyag tartalma is.
Mivel a poharakat alufóliával borítottuk be, nem kell idétlen lyukak fúrásával töltenünk az idõt, hanem egyszerûen a fecskendõ tûjével szúrjuk ki a lyukakat. A fecskendõt döntsük meg, és úgy oltsunk, hogy a spóraoldat a pohár falára kerüljön. Számoljuk ki, hogy minden pohárba elegendõ jusson. Minden pohárba négy oltás kell, tehát bonyolult matematikai mûvelettel kiszámítható, hogy a fecskendõ tartalmát 4*(a poharak száma) részre kell osztani Miután a beoltással készen vagyunk, a fecskendõt dobjuk ki, de úgy, hogy ne lássa késõbb az egész család, mert ez némi gyanúra adhat okot. A poharakat helyezzük sötét helyre, például egy szekrénybe. A szekrényt ne nyitogassuk túl gyakran, néha meg lehet tekinteni a kis gyönyörûségeket, gügyögni hozzájuk.
A gombatelep lassan, kb. egy hónap alatt alakul ki. Fehér szálak hálózzák be az egész poharat sugárirányban kiindulva az oltási helyekrõl. A fonalak színe fehér vagy halványsárga, ha túl sok nedvesség van a pohárban. Bárminemû más szín megjelenése fertõzést jelent, ilyenkor dobjuk ki az egész poharat, ne sajnáljuk. Megtarthatjuk, ha akarjuk, de akkor esetleg idegosztályon, esetleg koporsóban végzõdik a trip-ünk, ha kifogunk valamiféle jó kis baktériumot. Szóval nem éri meg, hajítsuk ki melegében. Ha a helység nagyon száraz, akkor lehet kézi permetezõvel bepermetezni a szekrénybe, de ez általában nem gyakori. Ha a poháron belsõ falán vízcseppeket látsz, akkor elég a nedvességtartalom, nem szükséges a permetezés.
Prosztó terráriumot többféleképpen is kialakíthatunk. Ha van a családnak vagy ismerõsnek már nem használt hûtõtáskája, akkor az a legjobb. De gyárthatunk házilag is terráriumot, ha szükséges. A lényeg az, hogy a doboz jól zárjon. Célszerû a dobozt hungarocell lemezekbõl készíteni, mivel az ellenálló a magas páratartalommal szemben és könnyen fúrhatunk bele lyukakat is. A hungarocell lemezeket kivágod és összeragasztod, lényeg, hogy viszonylag jól zárjon. A doboz tetején legyen egy nyílás, amire plexilapot (de tökéletes egy átlátszó mûanyag mappa is) kell ragasztani. Ez azért kell, mert bár a gomba nem fototróp növény, fényre azért szüksége van a növekedés beindításához és a függõleges növekedés biztosításához. A dobozra fúrjunk egy lyukat alulra, amin majd a víz elfolyhat (ne felejtsünk el alá tenni valami edényt) és az oldalára egyet, amin a gumicsõ bejut. Kell szereznünk egy párologtatót (jó, ha barna :)) A nagyobb hungarocell-darabokat ne dobjuk el, késõbb szükség lesz egy párra. Ha kész a doboz, jól mossuk ki, lehetõleg valami fertõtlenítõvel. (Bármilyen házi súrolópor megteszi, csak azt is mossuk ki utána jól, ne maradjon vegyszer a dobozon.) A doboz elkészítésekor vegyük figyelembe, hogy hány poharat fogunk felhasználni. (hogy beleférjen)
Felmerül a kérdés, mit tegyünk, ha nincsen ultrahangos párologtatónk (amit az eredeti kézikönyv ajánl) vagy egyáltalán nincsen párologtatónk. Nos, a párologtató nem azért fontos, hogy a terrárium minél modernebb legyen, hanem hogy munkát spóroljon meg neked. Választhatod a kézi permetezõs módszert is, de akkor naponta 4-5 ször permetezned kell, ami nem mindenkinél megoldható, anyukádnak meg mégsem szólhatsz, hogy permetezzen egy kicsit. Az ultrahangos párologtató nem létkérdés, bármilyen egyszerû párologtató megteszi. Az ultrahangos azért jobb, mert a kifújt levegõt némileg sterilizálja is, tehát a terráriumba nem kerül be fertõzött levegõ. Az igazság azonban az, hogy amikor a telepfejlõdés befejezõdött és már áttettük a telepet a terrároiumba, a fertõzés esélye már elég kicsi, a gombatelep már elég erõs a fertõzések elleni védekezéshez. (Fõleg, ha a Stropharia cubensisrõl van szó.) Tehát egy sima párologtató (elektromos) is megteszi, de ne gõzzel mûködõ legyen! Ez ugyanis forró levegõt fúj ki, ami nem túl jó a gombáknak.
Ha olyan párologtatót találtunk, amelynek egy kivezetõ nyílása van, esetleg egy csõ is pont odaerõsíthetõ, akkor nincs nagy gond. Vannak azonban olyan párologtatók, amelyeknek egy kör alakú tetejük van, (kb. úgy néznek ki, mint egy teherszállító UFO) és egy körkörös résen jön a kifújt levegõ. Alsó részük levehetõ, ebbe kell a vizet tenni. Ezeknál már némi gondot okozhat a csõ rászerelése. Ezen a következõképp segíthetünk.
Az eredeti doksi fúrást ajánl, de legalábbis feltételezi, hogy a párologtatót csak erre akarjuk használni. A mi módszerünk ennél talán jobb, mert a párologtatónak az égvilágon semmiféle sérülést nem okozhatunk Ez azért jó, mert így kérhetünk (minden erõltetés, feltûnés nélkül) szüleinktõl egy párologtatót, mondván, hogy túl száraz a szoba levegõje, nem tudunk aludni. Ha a gombatermesztés megtörtént, a párologtatót épségben visszakapjuk. Tehát, az átalakításhoz szükségünk van egy drótra, ragasztószalagra, egy zacskóra és egy kb. 1 méteres mûanyagcsõre. (slag is megteszi) A drótból hajlítunk egy akkora kört, amekkora a párologtató felsõ köríve. Legyenek drótok felfelé is, amelyelet majd a csõre rögzítünk. Rögzítsük rá a drótvázat a párologtatóra. A felfelé álló drótrokat csavarjuk rá a gumicsõ végére. A végén tekerjük a zacskót a drótvázra és jól erõsítsük rá ragasztószalaggal. Ha a leírásból egy szót sem értettél, nézd meg az ábrát. Hamarabb megcsinálod, mint hogy elolvasod a szöveget.
(maga a rendszer is ilyen prosztó, mint az ábra)
Ezt az egész alkotmányt tehát jó ragasztószalagozzuk rá a párologtatóra. Ha minden kész, elvileg van egy gyönyörû párologtatónk, tetején egy zacskóval, amibõl felül kilóg egy gumicsõ. Kapcsoljuk be a rendszert, ha az egész elszáll vagy szétreped, akkor valamit elrontottunk. Szedjük össze a darabokat és kezdjük elölrõl. (Csak türelmesen, különben sohasem lesz gombánk!) Ha jó a rendszer, a párának felül, a csövön kell kijönnie. Végy egy hideg üvegpoharat, és ebbe tedd a csövet. Ha a pohár bepárásodik, akkor a rendszer üzemkész.. Ezután a csövet dugjuk be (minél jobban illeszkedjen a lyukba) a terrárium oldalába fúrt nyíláson.
Most pedig egy rácsot kell készítenünk, pontosabban szereznünk. A rácsot fel kell támasztani valamivel, hogy kb. 2-3 cm-re legyen a terrárium aljától. A gombatelepeket majd erre a rácsra tesszük majd, és nem a terrárium aljára közvetlenül, mivel ebben az esetben a vízben tocsognának szegények, amit mi egyáltalán nem szeretnénk. Rácsot lehet drótból hajlítani, de a legprosztóbb módszert nyugodt szívvel ajánlhatjuk mindenkinek. Nézzünk szét a környéken és keressünk egy mosogatót. Minden mosogatóban található egy mûanyag rács, ami ugye arra a célra szolgál, hogy az edények és evõeszközök ne karcolják szét a mosogató alját. Természetesen a gombatermesztés sokkal elõrébb való dolog holmi mosogató épségénél, ezért szépen lopjuk el a rácsot, amikor senki sem figyel oda. Nem valószínû, hogy ránk gyanakodnának, hiszen minek is nekünk a mosogatórács. Ha megvan a zsákmány, szépen vágjunk le annyit a szélekbõl, hogy beleférjen a dobozba. A korábban szétvágott hungarocell-darabokból tudunk támasztást csinálni, 6 darab kb. elég lesz, hogy a rács stabilan megálljon. Ha netán mégsem lenne mosogató otthon, akkor biztosan találunk valahol hasonlóan prosztó rácsot. A mûanyag azért jó, mert könnyen alakítható és könnyen mosható.
Fontos! Mielõtt a mappát és a rácsot is behelyezzük a terráriumba, alaposan mossuk meg õket, lehetõleg valami fertõtlenítõt is használjunk. A vegyszert persze alaposan le kell mosni róla.
Utolsó erõfeszítésünk a következõ alkotmány elkészítése lesz. Ennek feladata, hogy megakadályozza a víz lecsapódását a terrárium nem kívánt helyein. (pl. a gombákon) Az ábrán látható plexilapot négy ponton rögzítsük a hungarocellhez, például szögekkel, dróttal, a lényeg az, hogy lehetõleg ne szúrjuk át az egész hungarocellt.
Ha nincsen plexilapunk, megcsinálhatjuk egy mûanyag mappával is, a következõképpen. A mappát ollóval akkorára vágjuk, hogy döntve jól illeszkedjen a dobozba. Oldalait egy kicsit visszahajtjuk és egy drótot fûzünk bele és a drótokat a hungarocellbe szúrjuk.Lehetõleg ne szúrjuk át a hungarocellt a drótokkal. A mappa lehetõleg átlátszó legyen (az a sima prosztó mûanyag mappa), hogy azért fény elegendõ átjusson rajta.
Mûanyag mappája mindenkinek van, és tökéletesen jó a célra, hogy a vizet ne engedje a gombákra közvetlenül. A mappán kicsapódott víz lefolyik a terrárium aljába, ahol egy lyukon kifolyik. Hát nagyjából készen is vagyunk. Mielõtt megkezdenénk az átültetést, tartsunk egy próbát, hogy megfelelõ-e a páratartalom.
Újabb gond, a páratartalommérõ. Ha van otthon valahol barométer (nézzünk szét ismerõsöknél, rokonoknál is), azonnal, a megfelelõ körültekintéssel természetesen, vegyük magunkhoz. Esetleg el is lehet kérni, de nem tanácsos, mert hazudni kell hozzá. Minek is egy barométer neked? A barométert ráerõsíthetjük a doboz nyílására belülrõl, úgy, hogy ne takarja el alulrõl az egész plexit vagy mappát (így nem sok fény jut be), másrészt úgy, hogy lehetõleg ne essen rá a gombákra. A mutatója természetesen felfelé nézzen, hogy a doboz kinyitása nélkül le tudjuk olvasni a páratartalmat. A legtöbb barométeren hõmérõ is van, tehát, ha egy ilyet tudtunk lopni, két legyet ütöttünk egy csapásra.Ha sehol sem találtunk barométert, nézzünk szét, kinek van otthon olyan kisállata (pl. ékszerteknõs, díszhalak), ahol még esetleg fontos a megfelelõ páratartalom. Ha van ilyen ismerõsünk, azonnal lopjuk el tõle a páratartalommérõjét.
A teszthez egy dolog kell még, egy programozható idõzítõ. Ez elég drágának hangzik, de nem kell félni. Ennek legprosztóbb változata egy olyan szerkezet, amit egy konnektorba kell dugni, és egy konnektorfoglalat van a másik oldalán. Egy számlapos tekerõ van rajta, amin a 24 óra van feltüntetve. Egy kis nyilat kell tekerni a kb. pontos idõhöz (általában negyedórás felbontás van rajta) és azoknál a negyedóráknál, ahol áramot akarunk, ki kell húzni egy kis pöcköt. Így szépen be tudjuk állítani a megfelelõ intervallumot. Abban az esetben, ha ennyi pénzünk sincsen és netán valamilyen villamosmérnök/gépész/informatika szakra jársz vagy van ilyen ismerõsöd, nem nehéz egy ilyen idõzítõt olcsón kihozni. A következõ helyen találhatsz egy angol nyelvû (elég részletes) leírást egy ilyen idõzítõ anyagszükségletérõl, leírásáról és megvannak a kapcsolási rajzok is.
Ha nem tudjuk a párologtatónkat lecsendesíteni, és egy szobában alszunk vele (ez így is illik, a gombákat nem szabad egyedül hagyni), akkor célszerû éjszakára kevés, vagy semennyi idõpontot programozni. Nappal kb. 2-3 óránként menjen a párologtató egy negyedórát. Ez elég lesz, de még lehet, hogy sok is. Nézzük meg a barométert, kb. 90 %-os páratartalom a megfelelõ. Ha a barométer bedöglött (régieknél van ilyen, mert a mérõszál elázik, és ezután a barométer kiakad 100%-nál), akkor hagyatkozzuk érzéseinkre. A terráriumban ne tocsogjon a víz, ha a doboz fedelén a plexi vagy a mappa elég párás, akkor valószínûleg jó a páratartalom. Ha nagyon félõsek vagyunk, azért szerezzünk egy normális mérõt, ha nem, akkor tartsuk szem elõtt: ha túl sok a páratartalom, akkor a kinövõ gombákon újabb telepképzõdés figyelhetõ meg; ha túl kevés, akkor barna foltok jelennek meg a telepeken.
Ha készen vannak a telepek, és a terrárium is viszonylag tûrhetõen mûködik, telepítsük át a gombákat. Ez nagyon egyszerû, mossuk meg jól a kezünket, ha van steril gumikesztyûnk, vegyük fel. A poharak tetejérõl szedjük le az alufóliát és csúsztassuk ki a telepeket a poharakból. Ha nehezen megy, üssük a poharakat (természetesen lefelé) a kezünkhöz, és a telepek kicsusszannak, mint taknyos hal a kezünkbõl. A telep tetejérõl kaparjuk le a vermikulit vagy bodzabélréteget, nem baj, ha marad rajta egy kicsit. A telepeket tegyük szépen a rácsra, hagyjunk közöttük egy kis távolságot. Csukjuk le jól a fedelet, a dobozt tegyük napos, de ne túl világos helyre és dugjuk be a konnektort. Ezután már csak a megfelelõ páratartalomat és a párologtató vízellátását kell ellenõriznünk. És ne feledkezzünk meg a gombákhoz való gügyögésrõl sem! Ez fontos! A gombák általában a telepek oldalán bukkanak fel elõször és elég gyorsan nõnek. Kb. két hét alatt már fogyasztható termést szüretelhetünk. A szüretelést is lehetõleg steril körülmények között végezzük. (Ha nincs gumikesztyû, legalább jól mossuk meg a kezünket.)