Az oldal fõ témája
a Carlos Castaneda neve által fémjelzett mexikói varázsló
eljárások leírása. Már megjelent könyvek
fõbb gondolatait és még nem megjelent könyvek,
írások fordítását találhatod
itt.
Akkor mihez kellenek a pszichedelikus
szerek, vagy a nagy többség által károsnak ítélt
hallucinogén kábítószerek leírásai?
Bár az út mûvelõi elõbb-utóbb
biztosan eljutnak addig a megállapításig, hogy ezek
a szerek nem szükségesek. Ha olyasvalaki vagy, aki rendszeres,
kutató szellemû használója ezeknek a szereknek,
vagy pontosan azt az oldalt képviseled, mely károsnak és
irtandónak ítéli, nos, mindketten tévedtek.
Ha még nem volt részed pszichedelikus
élményben, igen kétséges, hogy megérted
az utat. A nyugati kultúrában ritka az ember, aki egyszerre
érzékeny és céltudatos is. Ha túl sok
pszichedelikus élményben volt részed, szintén
hibába estél, mivel kezded elpocsékolni azoknak az
élményeknek az emlékét, amikor elõször
megtetted. Kissé paradox a helyzet, valószínûleg
szükséged van ezekre a növényekre, ha komolyan
foglalkozni akarsz a sámánizmussal, ugyanakkor meg kell tanulnod,
hogy ne legyenek a másik világod õrei, ahova elmenekülhetsz.
Persze, hogy csak egy világ létezik. De korántsem
mindegy, hogy mit látunk belõle.
Ha kell, erõfeszítés
nélkül el kell, hogy vessed õket, hisz mankók
csak. Sajnos illegális mankók, épp ezért sem
túl szerencsés állandóan velük élned,
sem a szellemednek, sem a testednek sem tesz jót. Ugyanakkor meg
kell, hogy állítson valami téged!
Van ugyanis egy õrzõnk,
aki nélkül nem lehetünk teljesek, aki zsarnokká
változott. Ezért vetsz el sok mindent anélkül,
hogy belegondolnál, nem csak neked lehet igazad. Túl fontosnak
tartjuk magunkat néha, így hát nem csoda, hogy a külvilág
átalakul és sokszor háttérbe szorul. Csendesítsd
el magad, olvass és biztosítalak, ha el tudod nyomni azt
az idegen elmét, aki állandóan kritizál, ítélkezik
és cinikusan beszél, akkor beigazolódhat a gyanúd,
hogy a világ végtelenül bonyolultabb és több
annál, amit eddig tanítottak az életben.
A toltékok hajdanán valami
nagyon döbbenetes dologra jöttek rá. Ha hagyod, hogy a
Föld által tálcán nyújtott pszichedelikumok
kinyissanak egy kaput, egyet fogsz érteni velem. Semmi sincsen véletlenül
ezen a bolygón.
Ugyanakkor figyelmeztetlek, hogy most
nyugodtan megteheted, hogy legyintesz és leírod ezt az egészet,
mint primitív emberek hallucinációit és tévelygéseit.
Késõbb, ha egy bizonyos energiát felhalmoztál,
az nem fog hagyni kiszállni. Olyan durva dolgok fognak történni
veled, hogy többet változol, mint azt el tudod képzelni.
Persze a szabadságnak ára van. Elveszted mindazt, ami most
kellemes megelégedéssel tölt el. Nem lesz unatkozni
és lustálkodni való idõd. Állandó
küzdelem lesz az életed. Talán elveszted azokat, akikhez
most közel állsz. Egy varázslónak nincsen más
vonatkoztatási pontja, csak a végtelen.
De hogy Castaneda szavaival zárjam,
ha egyszer ott álsz a végtelen kapujában, remélem,
hogy szeretetet találsz.
Biga